0

Capuccino

Capuccino együttes, 50 perc, fél-playback
Megrendelhető: 06 1 413 0095, +36 30 948 3539

Együttes műfaja romantikus popzene, tartalmas, érzelemdús szövegekkel, szájharmonikával kiegészítve. Több más, ebben a műfajban tevékenykedő csapattal ellentétben, ők saját dalaikkal próbálják meghódítani a közönséget, Albumukon mindössze 1 feldolgozás szerepel, Szenes Ivánnak, a magyar zene legendájának engedélyével.
A két fiút távoli rokoni kapcsolat fűzi egymáshoz, de megismerkedésük mégsem ehhez, hanem az általános iskolai évekhez fűződik, ahol is mindketten tagjai voltak az ottani énekkarnak és már ott érződött a zene és az ének iránti vonzalmuk.

Az általános iskola befejezése után Gyuri és Peti útjai különváltak, mindketten más középiskolában folytatták tanulmányaikat, hosszú ideig nem is találkoztak egymással, de mindkettejük életében mindvégig kiemelt szerepet játszott a zene.
Aztán a rokoni szálak összehozták a két fiú életét, mivel egy közös rokonuk esküvőjére mindketten meghívót kaptak, nagy volt az öröm és a meglepetés, hogy hosszú idő után újra – immár felnőttként – viszontlátták egymást.

Itt tűnt fel igazán, hogy milyen jó az összhang kettejük között, ezért ezek után elkezdtek együtt zenélni, megmutatták egymásnak korábbi munkáikat, összegyúrták azokat és így készült el a Capuccino együttes első albuma, ami 2004 áprilisában került a lemezboltok polcaira a Universal Music gondozásában.